D&D és egyebek

Öt éves a DnD ötödik kiadása, alig öt napos a Pathfinder második kiadása és alig várom, hogy elkészüljön és megérkezzen fizikai formában is az Old School Essentials DnD verzió (a Kard és Mágia második kiadásáról nem is beszélve!). Időszerűnek érzem, hogy kifejtsem, én miként látom a hobbinak ezt a szegletét.Szinte megjelenés óta játszunk az 5e-vel, belekezdtünk egy és végigjátszottunk két gigakampányt, megannyi kisebb kalandot, konvertáltam rá 2. kiadásos kalandokat és OSR kalandokat egyaránt. Most is a Storm King’s Thundert játszuk, és még jópár hónap lesz, mire befejezzük. A kollégák is érdeklődnek már iránta, a csoportban is egyre többen vagyunk (rengeteg a fiatal, a hobbi iránt érdeklődő). Elkészült ez a videó és miközben pár gondolat (inkluzivitás) furcsának hathat itt Kelet-Európában, minden gondolatával és mondanivalójával egyet tudok érteni.

A fenti videó kapcsán végzettségemből fakadóan egy elem kapcsán szeretném óvatosságra inteni a kedves olvasóközönséget. A DnD és a szerepjáték terápiás ereje korántsem bizonyított és vélhetően pont annyi embernek nem tesz jót, mint amennyit végérvényesen és önállóan kigyógyított bármiféle traumából. Biztosan sokat segít a szocializációban, a közösség ereje révén, a fantázia használatának is van benne szerepe, de nehezen hiszem el, hogy egy jól működő vallási közösség vagy természetjáró közösség ne tudna pont ennyit tenni azért, hogy az emberek célt és értelmet találjanak a nehezebb időszakaikban. Súlyos depresszión és egyéb mentális betegségen ez nem fog segíteni.

Ami még a fenti videó kapcsán problémám, az a streaming (critical role, acquisition incorporated, stb) és az ez kapcsán megjelenő elvárások. Nem, egy átlagos mesélő nem lesz olyan ügyes a hangjával és a színészi játékával, mint Matt Mercer (imádom a figurát, bár a mesélését nem követem, minden más videóját szeretem). Nem, a játékostársaid sem valószínű, hogy ilyen csinos/jóképű, kreatív és tehetséges emberekből állnak. Akiket ebben a videóban látsz, azok egy dollármilliókat megmozgató iparág elitjéhez tartoznak (Satine Phoenix is, akit szintén kedvelek, de még sok más designer, youtuber is), ráadásul azért tolják őket előre, mert “képernyőkészek”. Pénzért csinálják, profik benne. A klubban nem ilyen lesz a mesélőd és a játékostársaid sem, de épp ezért lesz jó. Bátorítalak, hogy találd meg a saját hangodat, a saját csapatodat, a saját kalandjaidat. Ne akarj olyan lenni, mint ők, vagy épp én vagy bárki más. Persze tanulj, nézd meg őket, szűrd le, ami neked hasznos és felejtsd el, ami nem, én is így teszek.

És akkor most jön az egyik dolog, ami régóta piszkál, ez pedig az 5e, mint “a világ legnépszerűbb szerepjátéka”. Sokmindennel vagyunk úgy, hogy ami a legnépszerűbb, az nem feltétlenül a legjobb. A csapatunk, akivel három-négy éve szinte kétheti rendszerességgel játszuk az ötödik kiadást, számos hiányosságát látjuk. Rettenetesen harcközpontú játék, mutatóban és sokszor rettentően rosszul tervezett alrendszerek vannak más tevékenységekre (kalandozás a vadonban, felfedezés, szociális viszonyok), nincs metafizika a mágia és a varázslat mögött, a rendszer korántsem kiegyensúlyozott, egyáltalán nem olyan egyszerű, mint lehetne, ugyanakkor nagy választási lehetőségeket sem ad a játékosoknak amikor például a karakterüket építgetik. Ez elsőre nem szembetűnő, de amikor a tizedik és huszadik harcosnak mesélsz, elég nyilvánvalóvá válik sajnos. Ezzel együtt jó játék? Igen. Megérett lassan a következő, javított kiadásra? Nem tudom biztosan, de egyre inkább úgy érzem, hogy igen. Lesz? A közeljövőben biztosan nem.

Van helyette Pathfinder második kiadás. Nem akarok hosszan belemenni, akit érdekel elolvassa majd, hogy mi volt az első kiadás megjelenése mögött. Most úgy, hogy csak videókat láttam a könyv kapcsán, magát a könyvet még nem, nekem úgy tűnik, hogy egészen érdekes újdonságokat hoztak be (a képzettségrendszer, a karakterépítés, amiket már érteni vélek). Persze itt is vannak már kritikák a könyv szerkesztettségét tekintve, és ami még engem visszatart erősen, az az árcédula. (Azután, hogy szinte az összes 5e könyv megvan, jó részük elektronikusan a Beyondon is, erősnek tűnik egy PF2e csomagért (alapkönyv, bestiárium, világleírás, kaland) 50-60 ezer forintot kiadni és ki tudja mi jön még…). Egy biztos, hogy a fenti videóban emlegetett vének, grognardok között sokan vannak, akik egyébként visszasírják a 3. kiadás bonyolultságát, nekik a PF2e jó alternatíva lehet és én is gondolkodom rajta, hogy legalább el kéne alaposan olvasni. Sajnos valószínűtlen, hogy az újdonságokból, megoldásokból bármit is át tudok tenni az 5e-be, ahhoz meg, hogy a saját házi 6e-met összerakjam, nincs energiám, és nem is biztos, hogy szükséges.

A Dungeon Craft csatornán Professor Dungeon Master talán a legmeghatározóbb youtuber, akivel az elmúlt években találkoztam. (Igen, még Matt Colville-nél is meghatározóbb számomra.) Gyönyörűen megmutatja, hogy mi a játék lényege, de nem úgy, hogy a múltba réved, hanem úgy, hogy tényleg a lényegre koncentrál. Szemérmetlenül összelop mindent, amit szeret, egységes, az asztalnál is jól működő, egyszerű, de mégis hangulatos játékot vezet – évek óta. A történetmesélésben elsőrangú (érdemes megnézni a kampány előkészítő videóit), figurákat is használ (persze ezt sem úgy, ahogy mi 5e során), kreatív és bőven ad lehetőséget a játékosoknak, hogy beleélve magukat egy hős életébe, naggyá váljanak (mint a fenti DnD videóban emlegetik a celebritások). Mindezt fillérekből. Terveim szerint az Old School Essentials megérkezése hozza majd el, hogy ebben a szellemiségben kezdek el ténylegesen mesélni, mert egyre inkább érzem, hogy így jó a DnD típusú szerepjátékot játszani, márpedig én azt szeretnék igazán.

What do you think?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s